Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyar-zsidó-amerika David Letterman

2009.05.08

 

 A hangsúlyozottan nem zsidó Fábry Sándor (aki minden leendő alkalommal elmondja magáról, hogy a ős-sváb családból származik és mi ezt természetesen elhisszük neki), majd Hajós András megjelenése óta kishazánkban is szárba szökkent a stand-up commedy. Ez a tipikusan amerikai, az egyéniséget előtérbe helyező műfaj tulajdonképpen egy jókora, maga mögött nagy, kékeszöld dudort hagyó koki napjaink csak látvány- és hangeffektusokra épülő felszínes médiavilágának bányasötét fejére. Nincs benne 3D, bazi nagy bömbölő hangfalak, cikázó lézerfények, sem az ember belét is kirázó, vagy szépen megfogalmazva „valósághű élményt nyújtó” (villamos)székek. Csak a közönség és az előadó, úgy, ahogy annak lennie kell.

 

A stand-up commedy embert próbáló műfaj ugyanis egyszemélyes show, amelyben a művésznek, főként nevettetőnek személyiségével, vagy legalábbis innen-onnan átvett poénjaival kell megnyernie közönségét. Sokáig csak Fábry Sándort ismerték és ünnepelték ezen a pályán-tegyük hozzá, joggal. Pedig más felfedezetlen és nagyszerű tehetségei is vannak és főként voltak ennek az a szó szoros értelmében is magányos műfajnak. Elég csak Hofi-estjeire, vagy Sándor György sokszor fárasztó humorára gondolni. Újabban a kereskedelmi tévék dumashow-i által felfedezett ifjú tehetségek tarolnak, például Bödöcs Tibort, aki sokak szerint még „fábrysanyit” is lekörözi.

 

Kép Most azonban nem róluk szeretnék írni, hanem a mi David Lettermanusunkról. A neve Jay Miller, New York és azon belül Bronx szülötte, woody allen-i karakter, ön- és közkritikus, bátor, szókimondó és diplomatikusan, de azért találóan pimasz zsidó srác. Azért írtam, hogy „srác”, mert Jay kortalan, lehet 40 vagy 60 éves, de esetében ez úgysem számít! Ha találkozunk vele, nem korára, őszülést leplezendő okból rövidre vágott hajára, hanem a belőle mini-niagaraként ömlő, néha kicsit kaotikus, de mindenképpen magával ragadó és bájos szóözön ragadja el az embert. Jay a szavak mestere, amellett, hogy sok másé is. Ősei hagyományainak és nyughatatlan természetének engedelmeskedve egész életében utazott, anyanyelve az angol mellett beszéli a jiddist, a hébert és a spanyolt is. Bejárta világot és próbálja megérteni azt, főként második hazáját (benne harmadik magyar feleségével), amelyet lát, érez és folyamatosan kritizál. Mert Jay mérges, tud nagyon, nagyon mérges lenni. Bár személyesen nem élte át, de sok más amerikai zsidóval szemben teljes érti, miért fáj nekünk kimondani a szót: Soá.

 

Kép Jay régebben rendszeres vendége volt a Spinozának, angol nyelvű előadásaira főként tanítványai, barátai jártak. Sajnos nem túl sokan, amely könnyen és joggal betudható annak, hogy Jay nem beszél magyarul, a magyarok többsége viszont csak úgy tesz, mintha beszélne angolul. Anyanyelviekkel találkozni és őket hallgatni azonban félnek, nehogy kiderüljön: szókincsük kimerül a „hello” és a „fuck you” szavakban. Pedig Jay senkitől sem kér nyelvvizsgát ahhoz, hogy látogathassák előadásait és óráit. Anélkül is meg lehet érteni, amiről beszél: ugyanis gumiarccal és valami elképesztő mimikával kíséri mondandóját. Igen, óráit, ugyanis tanár is, olyan neves hazai és izraeli egyetemek és főiskolák tanáraként dolgozott és dolgozik, mint a Szent István Egyetem,a Bethlen téri McDaniel College vagy éppen a Budapesti Kommunikációs Főiskola. Izraelben a Beit Zvi Theatre Conservatory tanára volt, majd a művészoktatást Magyarországon is folytatva, Gór Nagy Mária Színiakadémiájában pantomint oktatott. Emellett lelkes és profi sportember, hosszú évekig kosarazott, majd -többek között lányokból álló- csapatokat felkészítve és menedzselve űzte Amerika legnépszerűbb sportját.

 

Jay Miller tanár, baseballedző, pantominjátékos, jóga oktató, „storyteller” önálló estjét egy csendes péntek este látogattam meg. Átszelve a Deák teret (amelynek metrómegállójában évek óta ott feszít az október 23-ai események tükrében később apokaliptikus pluszjelentést kapó a hirdetés: „Tanulj te is tankot vezetni!”) hamar eljutok a Dob utcába. A kis színpadon székecske, bohócruha és Jay. Tipikus new yorker, le se tagadhatná. Műsora során -ahogy életében is- rengeteget improvizál, hol sírásra fakasztó, de egyben nem giccses felnőtt mesékkel az öregedésről, hol szeretett édesanyjáról és a korabeli Bronxról. Már kiskorában is rém rossz gyerek volt, egy kivétel volt: „Amikor édesanyám meggyújtotta a gyertyákat.” Jay ugyanis vallásos családban nőtt fel, anyukája pedig hosszú évek óta Izraelben él. Mindezek betetőzéseképpen, zongorakísérettel, a műsor végén, talpig hófehér bohócruhában még egy kicsit balettozik is.

 

 

Kép

 

 

Jay Miller műsora nem profi show, nem tettek bele milliókat és sok emberi hiba, fárasztó és a nem beavatottak számára érthetetlen pausa, kiszólás kíséri. A veterán világjáró azonban több mint egy szimpla nevettető, a színpadot nemcsak a pénzszerzés és kétségtelenül meglévő exhibicionizmusának kielése eszközének tekinti. Üzeni akar, szeretet, toleranciáról, egymásra figyelésről.

 

A műsor végén a szeretnivaló hóhányó egész életére, világfelfogására óriási hatást tett bronx-i gyermekkoráról mesél. Amikor egyszer a házuk előtt lévő szemétdombon elesett és súlyosan megsérült, egy magas, ismeretlen férfi karjaiba vette és elvitte el kórházba. Mert New York ilyen és ezért nem tud egyetlen szülötte sem teljesen elszakadni tőle.

 

Kép Jay a jövőben még számos előadást fog tartani, köztük több olyat, amelyben kifejezetten zsidóságáról és izraeli élményeiről beszél. Érdemes elmenni, rászánni ezt a másfél órát. Mert ha nem is mindenben lehet egyetérteni vele (sőt, ez majdnem kizárt, tekintettel arra, hogy vérbeli lázadóról van szó), legalább mer szabadon beszélni és erre nagy szükség van kis országunkban.

 

Jay Miller honlapja: www.jaymiller.info 

 

Szilágyi Iván Péter