Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bemutatjuk a Corvin Mozit

2009.03.11

 

Kép

 

 

                             Horror és gyermekfilmek 3D-ben a Corvin műsorán

 

A Corvin Mozi tavaszi újdonságai közül ki kell emelni rendszeresen új filmekkel jelentkező háromdimenziós vetítőtermüket, amelyben tavasszal a „Szörnyek az Űrlények ellen”(Alien vs Predator) című filmet fogják bemutatni. Ezenkívül idén is megrendezik a már helyi hagyománynak számító, népszerű és látogatott Francia Filmnapokat április 16-19 között. Sajnos Magyarországon nagyon kevés európai filmet mutatnak be, a Corvin is főként amerikai és kisebb hányadban magyar filmeket játszik. Szilágyi Iván Péter a www.liberalcafe9.eoldal.hu riportere Menyhárt Gáborral a Corvin Mozi igazgatójával beszélgetett. Az interjúból megtudtam és leszűrtem, hogy tavaly alakították ki és nyitották meg új, három dimenziós termüket, amely nagy siker lett és filmjeit speciális szemüveggel lehet megnézni. A vetítésekre beülve egy teljesen kézzelfoghatónak és valóságosnak tűnő élményt kapnak a nézők. Általában olyan filmeket mutatnak be ezzel a technikával, amelyeket már játszottak és sikeresnek bizonyultak „normál” mozikban is. Több mesefilm mellett egy horrorfilmet, a Véres Valentint is játsszák. Az év legnagyobb 3D-s bemutatója a Jégkorszak 3. része lesz, amelyet ősz elején kezdenek vetíteni.

 

 

Kép

 

Az elmúlt években az internetes letöltések és kalózkiadványok miatt egyre csökkent a mozinézők száma, miközben egyre több mozit nyitottak. A Corvin Moziban erre válaszul alkalmazták a hazai filmes piacon még újdonságnak számító 3D-s módszert, amely versenyképes és népszerű a nézők körében, ugyanis otthon így (még) nem lehet filmet nézni. Szeptemberben indultak az Utazás a Föld középpontja felé című filmmel.     

A bemutatott alkotások lényegesen látogatottabbak és akár tízszer több embert vonzanak, mint a többi előadás. Most még egyfajta cirkuszi látványosságnak számítanak. Az újdonság ereje miatt ezen előadásaik szeptemberi bevezetésükkor még a mainál is népszerűbbek voltak, de a januárban bemutatott Volttal már nem értek el ekkora sikert. A három dimenziós technológia jelentős beruházást igényelt és ezért magasabb a jegyár ezekre az előadásokra, 1590 forintba kerül egy belépő. Kivéve szerdán, amikor -mint minden előadásuk- három dimenziós vetítéseik is olcsóbbak.   

 

Kép 3D-s technikával vetített filmjeik közül a Véres Valentin a legnépszerűbb, mivel ezen vetítés során jobban érvényesülnek és hatnak a horror elemei. A véres és feszültséggel teli film elsősorban a tinédzsereket, a 16-22 éves korosztályt vonzza. Több szakértő, filmes újságíró szerint ez a technológia a horror műfajában érvényesül a legjobban. Az idei évre még egy másik jól ismert horror, a Piranja bemutatóját is tervezik. A vetítés során a projektorban egy speciális szűrő úgy bontja fel a képeket, hogy azokat a szemüvegen keresztül 3 dimenzióban lássuk. Ehhez teljesen át kellett alakítaniuk a gépházat, komoly hűtő-fűtő berendezéseket beszerelve. Körülbelül 40 millió forintba került a beruházás. A mozi mögött zajló Corvin-Szigony Projekt építkezései miatt -parkolójuk megszűnése után- igen nehéz helyzetbe kerültek és ennek ellensúlyozására volt szükség a több nézőt vonzó technika bevezetésére.

 

A háromdimenziós előadások alatt a nézők szinte odaszegeződnek székeikhez, a gyerekek pedig meg szeretnék fogni a „feléjük repülő” tárgyakat. Az utazás a föld középpontja felé című film kezdetekor például a szereplő fogat mos, majd kiköpi a vizet, amely a speciális szemüvegen keresztül úgy tűnik, mintha ránk csorogna.

 

 

Kép

A Corvinban tartották a Valami Amerika 2. bemutatóját. Ez a film számított az ősz legnagyobb sikerének. A karácsonyi, újévi időszak most is nagyon népszerű volt. Ilyenkor nemcsak a családi filmekre, hanem minden alkotásra többen jönnek, mert sok az emberek szabadideje.

 

Eddigi tapasztalataik azt mutatják, hogy a magyar filmek fel tudják venni a versenyt a hollywoodiakkal. Kiválóan teljesítenek, jó példa erre a Kaméleon vagy a Valami Amerika 2. A jó magyar filmek nézettségét tehát vetekedhet az amerikaikkal, csak sajnos sok rossz magyar film is van... A Corvinban nincs előírások arra nézve, hogy hány százalékban kell vetíteniük magyar alkotásokat. Nekik csak a népszerűség számít, hogy minél több vendéget bevonzanak.A forgalmazó először bemutatja a filmet a mozisoknak és ők döntik el hogy szeretnék e játszani és hány kópiával. A Corvin Mozi az utóbbi 2-3 évben elég sok nézőket veszített, mert sorra nyíltak meg új mozik. Látogatottságukra a Corvin Sétány építése sincs jó hatással, de tudják és remélik, hogy hosszabb távon új nézőket fog hozni a beruházás.

 

Kép Budapesten 12 multiplex van, mindegyik nagyobb náluk, ennek ellenére a Corvin Mozi látogatottságát nézve a középmezőnybe tartozik.      

 

A plazákban lévő mozikkal szemben nem veszi körül boltok garmada, viszont ők is rendelkeznek kávézóval, videotékával és könyves pulttal. Nagy baj, hogy parkolójuk sincsen, emiatt elég sok nézőt veszítettek. Ősztől azonban nekik is lesz mélygarázsos parkolójuk és a sétányon számos bolt nyílik.

 

Jelenleg hat teremben, 1400 fő befogadóképességgel működik a mozi. Ezek közül a 3D-s termük a második legnagyobb, 295 fős. A hétvége a legforgalmasabb, főként a szombat. Nagyon népszerű még a Corvin Szerda, amikor kedvezményes helyárakat kínálnak. Ez az engedmény megtérül, mivel ilyenkor több a látogató. Ha ezt kiterjesztenénk több napra is, akkor az adott napokon többen jönnének, de máskor annál kevesebben. A Valentin Nap is nagyon népszerű volt, kimagasló nézettséggel.

 

A délelőtti vetítések nem mindig hoznak elég nézőt, viszont a mozi arculatához hozzátartozik, hogy ide nap közben is be lehet ülni. Főként az idősebbek kedvelik ezeket az előadásokat, de jönnek fiatalok is. Összességében a 16-24 közötti korosztály teszi ki látogatóik nagy részét, a 30-40 évesek inkább a munkára koncentrálnak. A nyugdíjas korosztály tagjai is kedvelik előadásaikat, mert nagyon nagy, 50 százalékos kedvezményt kapnak.

 

Kép A nézők szemében elsősorban nem a médiafelhajtás számít, hanem az, hogy ismerőseik, barátaik ajánlják e számukra az adott filmeket. A marketing csak az első hétre dolgozik rá, utána a „szájpropaganda” hat. Jó példa volt erre az Erőszakik, amely szinte meg sem jelent a médiában és nagy sztárok sem játszottak benne, mégis népszerű lett. Az Oscar-díj természetesen befolyásolja az érdeklődést, például a Gettómilliomost az Oscar-odaítélése után többen nézték meg. A gazdasági válság és az elszegényedés hatása a filmek nézettségén nem, de a büfé forgalmán jól érzékelhető. 

 

A családi filmek a legnépszerűbbek. Az egyes mozik közönségének vannak sajátos jellemzői és elvárásai, a Corvinban például a középszerű akciófilmek nem mennek jól. Viszont a Benjamin Button és a Gettómilliomos kategóriájába tartozó alkotások igen népszerűek.           

 

A multiplexekben sok néző nem célzottan jön, hanem ott és akkor döntik el, hogy mit néznek meg. A Corvin is multiplex, de nézői szeretik inkább előre kinézni és kiválasztani a megtekinteni kívánt filmeket.

 

Szilágyi Iván Péter