Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Harc a szalamandrákkal

2009.05.20

avagy ökodráma a Stúdió K-ban

 

Jönnek, ez már tény, sőt: több annál! Sőt, itt vannak, lézengenek közöttünk már rég, csak nem tudtunk róluk... Beengedtük őket, itt basztuk el. Aztán egyre többen lettek, most meg már csak pisloghatunk ki, közüllük. Pedig a földön mi vagyunk otthon! Na de majd most, üt az igazság órája, Szent Krisztina napja, lehet készíteni a seprűket és a halászhálót, rendrakás lesz-még ha mindannyian beledöglünk is!

 

A felvételeket Schiller Kata készítette

 

 

 

 

Róluk, az örök kisebbségről és üldöztetéseiről mesél, maró gúnnyal és némi beletörődéssel a Stúdió K új darabja, amely a „Harc a szalamandrákkal” címet viseli. A fantasztikus-tudományos komédia  (amelyet szívem szerint inkább öko-tragikomédiának neveznék) kezdetén két mézes heteit töltő fiatal (egy butácska, de annál pénzéhesebb lány és milliomos vőlegénye) egy távoli lakatlan szigetre mennek nyaralni. El akarnak bújni a világ elől, ám ez nem megy olyan könnyen, ugyanis -és itt jön be a jó öreg Lost-vonal- a szigeten mások is laknak... Nagy, répa alakú, barnás lények, akik két lábon járnak és csak néha jönnek elő. Egy teljesen új állatfaj, amely képes elsajátítani a beszédet, rendkívül jámbor, bárgyú és olyan csúnya, hogy még a kossuth téri tüntetők is kinéznék maguk közül. Waszlavik hozzájuk képest Brad Pitt.

 

A felvételeket Schiller Kata készítette

 

 

 

Miután az ifjú pár felfedezi az új, igen barátságos és nekik gratis igazgyöngyöket kínálgató állatfajt, rögtön hazarohan, hogy mindenkinek elújságolja a hírt. Ezzel párhuzamosan egy kincskereső kalózkapitány is felfedezi az „új-jetiket”, akik csak ezen a szigeten honosak. A rendező az őket játszó színészeket nagy barna plüssruhába bújtatja, csak az arcuk látszik ki és nagyon aranyosak. Van köztük szakállas óriásszalamandra is.

 

Az emberek először szeretettel és kíváncsisággal fordulnak az ősi lakóhelyükön woodstock-i típusú kommunákban élő, kissé bárgyú, de kifejezetten szimpatikus jövevények felé. Szaporítani és tanulmányozni kezdik őket.  Szépen fokozatosan kiderítik, hogy az új faj intelligensebb a ma létező embernél és ez a tény, plusz a lények kreativitása és tanulékonysága hamar irigység tárgyává, majd közellenséggé teszi őket. Főként azért, mert a csak látszólag demokratikus kormányok elkezdik szaporítani a szalamandrákat, hogy ingyen munkaerőt, rabszolgákat csináljanak belőlük.  

 

A felvételeket Schiller Kata készítette

 

 

 

Az utca emberének sunyin és bizalmatlanul pislogó szemében elkezdenek túl sokan lenni, ezért bőrükbe égetett számmal akarják megkülönböztetni, kiszűrni őket, majd számukra elkülönített városokba (gettókba) zárják a mindezen csak csodálkozó szalamandra tömeget. Munkatáborokat alakítanak ki az új-régi fajnak, az óriásszalamandráknak, akik egyik napról a másikra az emberekből kiveszni képtelen rasszizmus, bűnbakkeresés tárgyai lesznek. Ugye ismerős, mintha csak a XX. században járnánk! Kérdés, hogy a szalamandrák mit lépnek erre? Ők is tűrni fognak vagy fellázadnak? Hagyják kipusztítani magukat? Karel Capek regényét Lajos Sándor alkalmazta színpadra, kicsit túl hosszúra, didaktikusra, ám annál szórakoztatóbbra és rémisztőbbre gyúrva az előadást.

 

Hogy mi lehet a rémisztő óriásszalamandrák üldözésében? Az, hogy az „óriásszalamandrák” név helyére minden további nélkül be lehet helyettesíteni bármelyik etnikumot, vallási vagy társadalmi csoportot. Üldözőik személyében pedig a mindmáig aktív és szervezkedő szélsőjobb figurái köszönnek vissza. Sőt, többek és veszélyesebbek ők, mint pusztán a radikálisok. Hiszen egy idő után a társadalom többsége szalamandra-ellenes lesz. Egy olyan faj ellenségei, amelynek csak egy bűne van, hogy túl jóhiszemű és mer tehetséges lenni. A darab bátran mutatja be, hogy a diktátorok bennünk élnek, elnyomás és megkülönböztetés nemcsak a kommunistákat vagy nácik ideje alatt volt. A mai ember szintén hajlamos erre. Először csak szóban, aztán már tettekben is bántani és pusztítani akar mindent, aki más, mint az átlag. Ehhez persze kell a média is, amely először bohócot csinál az „óriásszalamandrákból”, majd közellenséget. Győzike először győz, majd legyőzetik, megaláztatik, csicska és áldozat lesz.

 

A felvételeket Schiller Kata készítette

 

 

 

 

A „Harc a szalamandrákkal” című darab szerzőjéhez illően tipikusan közép-kelet-európai humorral lett összeállítva. Érdekes és bátor próbálkozás, hogy a filmes nagyságrendeket, technikát és persze költségvetést igénylő nagyszabású művet éppen egy ilyen kicsi színpadra vitték. És mindez még nem is sántít, sőt a díszletek, a jelenetek és maguk a két lábon járó szalamandrák teljesen és vélhetően szándékosan egyszerűen, művészi gagyisággal lettek kialakítva. Olcsó, plüss jelmezek, mindössze néhány bútordarab és más színpadi elem. Hollywood kliséi csak szavakban, elferdítve, groteszk módon felnagyítva jelennek meg. A 8 fiatal színész pedig csodát művel, mikor 34 jeleneten keresztül, 60 szerepben bukkan elő. Az előadást -szinte a nézők közé bújva- kis zenekar, egy hegedűs és egy szintetizátoros kíséri. Fodor Gergely az egyszerű és szegényes, üresen tátongó színpadi teret fényekkel és hangokkal teszi élővé.

 

A „Harc a szalamandrákkal” egy tipikus, amerika-szagú katasztrófafilm és egy k-közép európai szatíra elemeit vegyíti. Természet és emberi természet ütközik meg benne, és nincs győztes.

 

Miközben a nevetséges és bárgyú, teljesen ártalmatlan és botladozó szalamandrákat nézzük, halálra röhögjük magunkat. Esetlenségük és ösztönös tehetségük már-már kabos gyulai-és nem véletlenül választottam a tragikus, hazájából elüldözött, hazátlanná tett színészóriás példáját.

 

A felvételeket Schiller Kata készítette

 

 

 

A Harc a szalamandrákkal című darab egy kísérlet, törékeny híd a nagyjátékfilmek és a kis stúdiószínpadok világának összekötésére. Maga a regény, történet igen jól lett megírva, színpadra alkalmazása pedig kifejezetten kreatív. Néha túl szájbarágósak, tolerancia tanóra jellegűek monológjai, de az idő többségét nevetéssel fogja tölteni az a néhány száz ember, aki majd megnézi az előadást.

 

Tekintettel a Stúdió K méreteire, sajnos csak ennyi néző, tanú lesz, pedig sokkal több figyelmet érdemelne ez a napjainkban különösen aktuális darab. A részben legitimált cigányozás és zsidózás Magyarországán több, sok ilyen előadásra lenne szükség. Az a szűk, színházlátogató réteg, aki látni fogja, már így is érti: mire figyelmeztet a darab.

 

A minőségi kultúrára nincs igény, se pénz, pedig a szalamandrák ma is köztünk élnek. Veszélyben nincsenek, nem kell riogatni, de tény, hogy a szegénység és  a lét-kilátástalanság növekedésével egyre többen fognak rájuk mutogatni.

 

Pedig mindenki más valamiben, legfeljebb nem tud róla és ez így van rendjén. 

 

Szilágyi Iván Péter    

 

A felvételeket Schiller Kata készítette    

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.