Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kétely

2009.03.27

        Kép

John Patrick Shanley Kétely című egyházi krimije látszólag nagyon aktuális: az egyház belső működésével, nehézkességével és konzervativizmusával és azon belül a papi pedofília kérdésével foglalkozik. Híradóinkba és rajtuk keresztül mindennapjainkba a kereskedelmi médiumok megjelenése óta beköltöztek a pedofil, beteg hajlamú és mindezt sunyin eltitkoló katolikus papokról szóló rémhírek. A botrányokra, leleplezésre és látványos bukásokra utazó televíziók, újságok és honlapok nagy része a katolikus egyház más jellemzőiről, tevékenységeiről (jótékonyság, idős- és hajléktalangondozás) eleve nem is vesz tudomást. Ünnepi misékről, ruhaosztásokról vagy éppen a téli fagyban tartott ételosztásokról legfeljebb mínuszos hírek szólnak, azonban ha a sok tízezer pap  egyikéről kiderül, hogy gyerekeket molesztált vagy ennek a vádnak csak az árnyéka vetül rá, rögtön sztorira éhes újságírók lepik el az adott egyházközséget, hogy aztán csak úgy ontsák a híreket és botrányos részleteket a gyerekeket megrontó papokról; és itt nem véletlenül használtam többes számot. Ugyanis minden egyéni esethez, leleplezéshez a jóindulatú újságírók hozzáteszik, hogy nem egyedi ügyről van szó, hanem az egyház súlyos válságáról, problémájáról. (Persze konkrét adatokat, forráshelyeket, felméréseket nem közölnek állításukat alátámasztandó.) Ezekkel a hírekkel magukban nincs baj, hiszen a pedofília gyalázatos dolog és nem lehet hallgatni róla, szőnyeg alá söpörni a problémát. Azonban mint minden más esetben az általánosítások itt is nagyon veszélyesek és károsak, ugyanis megvádolják és lejáratják a papság nagy részét, a becsületes és tisztességes munkát végző, tevékenységüket hivatásnak tekintő lelki vezetőket is. A gyerekeiket véletlenül misére, ministrálni küldő szülőkben pedig legtöbbször alaptalan kétségeket ébresztenek. És most jöjjön a film maga:

 

Kép

 

 

 

A Kétely 1964-ben, a nagy társadalmi változások és egyenjogúsítási küzdelmek éveiben játszódik az amerikai Bronxban. Míg a külvilág forrong és többletjogokat követel, a film színhelyéül szolgáló katolikus iskolában csend, rend, fegyelem és terror uralkodik. A nagy hírű St. Nicholas Iskolát az elveihez el- és megkeseredetten ragaszkodó Aloysius Beauvier nővér (Meryl Streep) vezeti, vaskézzel. Nem tűr meg semmi világi, „léha” dolgot, walkman-t, hajcsattot és persze egy pisszenés nélkül kell végigülni a kötelező vasárnapi miséket.

 

A konfliktus abból adódik, hogy bár az iskolát formálisan a nővér vezeti, de az egyházközséget az újító szellemű, laza és megengedő felfogású, kicsit pocakos Flynn atya (Phillip Seymour Hoffman). Míg a nővér a régi rendet, Flynn atya az új, szabad és nyílt világot képviseli. Kettejük elvi és hatalmi vetélkedéséről szól ez a film, amely tulajdonképpen egy kamaradráma, alig néhány néhány szereplővel, sötét, homályos, depressziós hangulatú helyszínekkel és visszafojtott agresszióval teli, de kiváló színészi alakításokra lehetőséget adó párbeszédekkel.

 

Kép

 

 

 

A filmből megtudjuk, hogy Flynn atya már több egyházközséget is megjárt, de mindenhonnan mennie kellett. Távozásának okai végig rejtve maradnak. A vallásos, főként olasz és ír családokat tömörítő, hagyományos értékvilágú templom és egyházi iskola a külső társadalmi nyomás és változások hatására felvesz egy fekete diákot, Donald Millert. A fiút osztálytársai kiközösítik, csak Flynn atya foglalkozik vele. A probléma és botrány akkor kezdődik, amikor a pap óra közben lehívatja magához Donaldot, aki pár perc múlva zaklatottan tér vissza. Bár konkrét bizonyíték és tanú nincs rá, az iskolaigazgató nővér rögtön pedofíliára gondol és rendtársait besúgóként, majd „tanúként” felhasználva megvádolja az atyát. A pap zavartan, majd felháborodva reagál a vádakra, amely a nővért még jobban feldühíti és mindenképpen fel akarja göngyölíteni az ügyet. A film legnagyobb erénye, hogy nincs vége, nem derül ki az igazság. Ugyanis az ominózus jelenetről (amikor a pap lehívatta magához a diákot és négyszemközt voltak) mindenki csak beszél, de inkább hallgat... Az atya végül feladja a harcot, elmegy és mi úgy állunk fel székünkből, hogy tele vagyunk kétségekkel. Tényleg molesztálta a gyereket, vagycsak ráfogták? A nővér egy agresszív, maradi és hataloméhez apáca vagy neki volt igaza...?

 

A film a fenti nyomasztó kérdésekre nem ad választ, szándékosan. Flynn atya -állítólag azért, hogy védje a gyerek érdekeit, titkait- nem mond semmit négyszemközti beszélgetésük részleteiről. Nem hajlandó magyarázkodni, de egyben elismeri: hibázott. Csak arra nem tér ki, hogy miben. Phillip Seymour Hoffman kiváló karakterszínész és ez a képessége főként drámai szerepekben érvényesül. A fiatal és lelkes katolikus pap megformálásáért több jelölést is kapott, holott a szerepben a film első részében mintha nem találná helyét.

 

Kép Meryl Streep nagyszerűen kelti életre a szigorú, sokszor kegyetlen, de alapvetően csak elveit védelmező rendfőnöknőt. Bár az ő játékán is látszik, hogy nincs tisztában vele: milyen is egy valódi apáca élete. Az egyház és hit világát teljesen hitelesen csak a film egyik mellékszereplője, a jólelkű, de naiv James nővért játszó Amy Adams adja át. A fiatal nővért az igazgatónő eszközként használja fel a Flynn atya elleni koncepciós (?) perben.

 

A Kétely kiválóan megrendezett, de zavarba ejtő darab. Nem ítélkezik és nem ment fel, nincsenek benne gonosz papok, se angyali diákok. Csak Bronx és az átalakulóban lévő világ, benne a helyét kereső és addigi pozícióit féltő egyházzal. A film tulajdonképpen egy lélektani krimi, megoldás nélkül. Úgy lesz vége, hogy nem kapunk megnyugtató választ belső kérdéseinkre és aggodalmainkra.

 

A Kételyre csak úgy érdemes beülni, ha nem várunk tőle semmit. Itt nincsenek hősök, csak emberek és kiváló alakítások. Végszó helyett pedig csak sóhajtás és sírás, mert az igazság nem derül ki. És talán ez az egész alkotás üzenete: az egyházat egy olyan rendszerként mutatja be, ahol teljesen másként működnek a dolgok, mint a külső, „normális” világban.

 

Ennek vannak előnyei és hátrányai-azonban a hallgatás és a csend végül elmos mindent.  

 

Szilágyi Iván Péter